A Nagyi.

Fiatalként azt hisszük csak mi vágyunk társra. Az elsöprő szerelemre.
Arra, hogy legyen valaki mellettünk amikor magányosnak érezzük magunkat.
Mellettünk maradjon akkor is, amikor mi azt ordítjuk: "Egyedül akarok lenni!"
Pedig a "nagyok", felnőttek, 40-50-es éveikben lévő "nénik",
öregek is így vannak vele.
Vágynak rá, hogy valaki átölelje őket amikor fáznak,
és a legrosszabb napjukból a legjobbat próbálja kihozni.
Itt a Nagyim. Lassan 60éves,
de kinézetre 50-55 és akkor a lélekről még nem is beszéltünk.
Fiatalos. És ez jó, nem de bár?:) Nem hiába mondják, hogy a lélek fiatalít.
Regisztrált egy pár internetes társkeresőn. És ismerkedett.
Először felfoghatatlan volt.. Az ÉN Nagyim??!
Miért lenne ez más? Mitől? Vágyakozik.
Persze, minden egyes lehetőségben ott rejtőzik a csalódás.
De nem lehet így hozzá állni. A Nagyi nagyon-nagyon jó Nagyi.
Nem érdemli meg, hogy bántsák, és fájdalmat okozzanak neki.
Jó lenne ha olyan társat találna magának, aki meg becsüli. Mert meg kell.
A férfiak, úgy ahogy a nők is, valahol megfejthetetlen rejtély.
Én csak abban reménykedem, hogy jól választ majd, boldog lesz vele,
és a férfi, mint egy, a világ egyetlen legszebb csodájára, úgy fog a Nagyimra vigyázni.